szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2016.04.27.  
881 alkalommal olvasva
Békéscsaba, a kiaknázatlan lehetőségek városa Képgaléria

Nagy örömömre szolgált, hogy a Országház falain kívül, hazai pályán is találkozhattam Orbán Viktor miniszterelnökkel. A kormányfő a Modern Városok Program békéscsabai állomásán megállapodást írt alá Szarvas Péter polgármesterrel. Az egyezmény szerint olyan több mint 30 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Békéscsabán, amely kihatással lesz a megyeszékhely környezetére, a környéken élők életére is.

A Modern Városok Program keretében a kormány szerződést köt mind a 23 megyei jogú várossal. Ennek a szerződésnek a hátterét az ország általános gazdasági fejlődése adja. Az eseményre készülve több mint 70 oldalas stratégiai anyagot állított össze a csabai városháza, ez a tervezet lett a program alapja. A látogatás első felében az ebben leírtakat vettük végig a kormányfővel.

A szerződés aláírása után Orbán Viktor elmondta, hogy Békéscsabát nem úgy tartják számon az országban, mint egy megsegítésre váró, hanem mint egy kiaknázatlan lehetőségekkel teli várost. Úgy fogalmazott, hogy munkát hozott a békési megyeszékhelyre, hogy az kormányzati segítséggel kiaknázhassa lehetőségeit. Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány 2010-ben 9,5 milliárd forintnyi adósságot vállalt át Békéscsabától, továbbá 2010 és 2013 között 65 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett a városba – tette hozzá.

A kormányfő ismertette a program részleteit, ígéretet tett arra, hogy 2018 – 2019-re biztosan megépül az M44-es gyorsforgalmi út. Hozzátette: a jövő évi költségvetésben szerepel a forrás az első, 70 kilométeres szakaszra.

Kiderült, hogy a program tartalmazza a fürjesi elkerülő későbbi megépítését is. Szintén fejleszteni fogják a békéscsabai repülőteret, 4,1 milliárd forint felhasználásával, az első ütemben a kifutópályát hosszabbítják meg.

A miniszterelnök kiemelte, hogy megállapodás született egy hűtőház létesítéséről, amelyre 12 milliárd forint támogatást szánnak, és döntöttek egy paradicsomsűrítő, valamint egy zöldségszárító üzem kialakításáról.

1,1 milliárd forintból nyomdaipari képzőközpont létesül a városban, és több mint 5 milliárd forintból megépülhet Magyarország legnagyobb vásártere Békéscsabán. A helyi felsőoktatásról és a Munkácsy-negyedről szólva a miniszterelnök elmondta, felállítanak egy munkacsoportot a további lehetőségek áttekintése érdekében.

Sportterületen is több fejlesztést jelentett be Orbán Viktor. Kiderült, hogy a meglévő kézilabdacsarnok átalakul, mellé multifunkcionális sportcentrum épül 3,2 milliárd forintból. Ugyanitt 3 milliárd forintból 50 méteres versenyuszoda és gyakorló medence épül, 900 millió forintból pedig az utánpótlást segítő röplabda-akadémia jön létre a városban.

Valamennyi békéscsabai és a térségben élő ember számára fontos volt a kormányfő látogatása. Olyan lehetőséget kaptunk, amellyel élnünk kell, amellyel végre felzárkózhatunk és méltó helyre kerülhetünk Magyarország térképén.

2016_orban_vantara_01.jpg
2016_orban_vantara_02.jpg


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva