szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2010.07.05.  
1238 alkalommal olvasva
Háromszoros olimpiai bajnokok Békéscsabán

A világ legjobb vízipólócsapata, a legutóbbi három olimpia győztese, a magyar férfi válogatott pólóválogatott látogat el július utolsó napján Békéscsabára. Dr. Kemény Dénes csapata a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó német együttest látja vendégül az Árpád fürdő 50 méteres medencéjében.

Ebben az esztendőben igazán nem panaszkodhatunk a rangos sporteseményekre, hiszen áprilisban házigazdája lehetett városunk a Magyarország–Svédország női kézilabda Európa-bajnoki selejtezőnek, júniusban a Hopp Parádén olimpiai, világ- és Európa-bajnokok mutatták meg az atlétika szépségeit a sétálóutcán felállított mobil ugrópályán, júliusban pedig a férfi vízilabda-válogatott játszik hivatalos nemzetek közötti mérkőzést Németország legjobbjai ellen.
Az utóbbi tény önmagában még nem bír sporttörténelmi ranggal, hiszen négy esztendeje, 2006 augusztusában már járt a megyeszékhelyen a dr. Kemény Dénes irányította csapat (akkor a román együttes ellen vívott két egymást követő napon egy-egy meccset), abban viszont mindenképpen egyedi az eset, hogy Békéscsabán, két különböző labdajátékban, ugyanazon esztendőben, még sohasem rendeztek válogatott mérkőzést. Márpedig a már említett magyar-svéd, illetve a július végi póló-derbi összességében egyedivé teszi 2010-et.
A nyár sportattrakcióján nyolc olimpiai bajnokot láthatnak majd a drukkerek: Biros Péter, Szécsi Zoltán, Gergely István, Madaras Norbert (az első kettő háromszor, az utóbbi kettő kétszer állhatott az olimpiai dobogó legmagasabb fokán), Varga Dénes, Varga Dániel, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert lesz ott az Árpád fürdő medencéjében. Mindemellett láthatunk olyan, már világversenyeken is bizonyított klasszisokat, mint Nagy Viktor, Szívós Márton, Hárai Balázs, és persze a jövő garantált csillagait, kiknek a neve talán ma még nem mond oly sokat, de már most érdemes megjegyezni őket: Bátori Bence, Bundschuh Erik, Hegedűs Gábor, Marniczt Gergely, Mátyás Zoltán, Török Béla, Vámos Márton, Vörös Viktor
Négy esztendeje a románok ellen mindkét napra elkelt minden jegy, teltház volt az Árpád fürdő lelátóin, azaz kétszer 1200 néző láthatta a magyar együttest. Ily módon aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, a július 30-ai, 18.00 órakor kezdődő, németek elleni meccsre is rengetegen lesznek kíváncsiak. Érdemes lesz tehát hamar beszerezni a jegyeket!
A belépőket 1200 Ft-os áron – a tervek szerint – 2010. július 22-étől a békéscsabai Tourinform-irodában (Szent István tér 9.), illetve az Árpád fürdőben lehet majd kapni.


2017.10.16.
36 alkalommal olvasva
2017.10.16.
33 alkalommal olvasva
2017.10.16.
36 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.028seconds