szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2010.08.15.  
1818 alkalommal olvasva
Tiszta kampányra készül a Fidesz Békéscsabán

Ismerős és új arcokat is találunk a Fidesz 12 egyéni jelöltje között. Dr. Kerekes Attila ötödik ciklusára készül, Futaki Sándor és Zelenyánszki Péter először méretik meg magukat. Vantara Gyula, a párt polgármesterjelöltje ma mutatta be az őszi önkormányzati választásokon ringbe szálló jelölteket.

- Nem ígérjük le a csillagokat az égről! – kezdte a kampánnyal kapcsolatos előzetes beszámolóját Vantara Gyula, miután bemutatta a párt 12 egyéni képviselőjelöltjét. A polgármester az elmúlt négy év legfontosabb eredményei mellett kiemelte, hogy számos olyan törekvésük indult el, amit még nem tudtak befejezni. Ide sorolta a 2006-os kampány egyik kiemelt ígéretét: a munkahelyteremtést.
- A korábbi évek gazdasági nehézségei és kormányzat baklövései miatt a munkahelyek teremtése helyett azok megtartására kellett törekednünk, de a gazdaság lassú fellendülésével nagy esélyt látok új munkahelyek teremtésére, amelyet továbbra is elsődleges célnak tekintünk Békéscsabán. Vagyonfelélés helyett a városi vagyon gyarapítását és a fejlesztések prioritását látjuk szükségesnek, melyekért a következő négy esztendőben is teljes erőbedobással szeretnénk dolgozni. – fogalmazott Vantara Gyula.
A Fidesz jelöltjeinek száma a választókörzetek számával együtt 12-re csökkent. A névsorban több jól ismert név szerepel, de találunk olyan jelölteket is, akik először szállnak ringbe október 3-án.

Az MSZP helyi szervezete intenzív, míg a Jobbik „utcai” kampányról beszélt jelöltjeik bemutatásakor. Vantara Gyula tiszta és korrekt kampányt ígért.

A Fidesz egyéni jelöltjei:
1.sz. választókerület – Zelenyánszki Péter; 2.sz. választókerület – Dr. Kerekes Attila; 3.sz. választókerület – Tímár Ella; 4.sz. választókerület – Dr. Ferenczi Attila; 5.sz. választókerület – Köles István; 6.sz. választókerület – Futaki Sándor; 7.sz. választókerület – Kiss Tibor; 8.sz. választókerület – Herczeg Tamás; 9.sz. választókerület – Hanó Miklós; 10.sz. választókerület – Dr. Csicsely Ilona; 11.sz. választókerület – Dr. Fábián Ágnes; 12.sz. választókerület – Kutyej Pál


2017.12.04.
26 alkalommal olvasva
2017.11.28.
44 alkalommal olvasva


parse time: 0.018seconds