szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2010.09.24.  
1766 alkalommal olvasva
Vantara Gyula polgármester átadta a város kulcsát az új diákpolgármesternek Képgaléria

Mint már megszokhattuk, a Csabai Garabonciás Napok záró akkordjaként kerül kihirdetésre Békéscsaba város diákpolgármesterének és a diák alpolgármestereknek a neve.
Az idei rendezvény alkalmával 2010. szeptember 20-24. között 8 békéscsabai középiskola versengett a posztokért.
A rendezvénysorozat keretében 17 különböző kategóriában rendeztek megyei szintű versenyeket, amelyen 1992 óta minden évben 7-800 tanuló mutatja meg tehetségét.
A rendezvény hétfőn este fáklyás felvonulással kezdődött, majd a megnyitót követően a Supernem zenekar koncertezett a Baross utcai sportpályáknál felépített GarabonCity-ben. A kampánycsapdával, diákpolgármester-választással, és egyéb versenyekkel együtt több mint húsz központi rendezvény zajlott a héten, ehhez kapcsolódtak az induló nyolc iskola külön programjai.
Az egész hetes tevékenységeknek és a kampánystábok összefogott munkájának köszönhetően a 2010/2011-es tanév diákpolgármestere Szabó Ábrahám, az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium tanulója lett, diák alpolgármesterekként pedig Csordás Ákost, a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákját, és Kiss Gergelyt, a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola tanulóját köszönthetjük.
Munkájukat a Csabai Garabonciás Napok utolsó napján reggel 8 órakor kezdték meg Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályán, ahol Kiss Tibor, a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke mellett Túriné Kovács Márta osztályvezető és Varga Tamás osztályvezető-helyettes köszöntötte a fiatalokat.
Ezt követően Vantara Gyula polgármester fogadta a diákvezetőket, majd átadta a város kulcsát, amely egy évre az Andrássy Gyula Gimnáziumba kerül. A diákpolgármester és alpolgármesterei ismertették programjukat, törekvéseiket, amelyeket a kampányuk során hirdettek, de megválasztásukkal a jövőben is szorgalmazni fognak. Szabó Ábrahám, az Andrássy Gyula Gimnázium jelölte elmondta, hogy a többi diákpolgármester programját is áttekintik majd a későbbiekben, és a kivitelezhető ötleteket igyekeznek majd megvalósítani.
Mivel Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének szeptemberi ülésére – rendhagyó módon – ugyancsak a mai napon kerül sor, a diákvezetőknek lehetőségük nyílt az ülés megkezdése előtt betekinteni a díszterembe. Kiss Tibor elnök úr tájékoztatta a fiatalokat a közgyűlés munkájáról, a döntési mechanizmusokról, valamint beülhettek a Vantara Gyula polgármester, Hanó Miklós és Köles István alpolgármesterek székeibe, valamint kipróbálhatták azt is, hogyan lehet például szót kérni egy-egy ülésen.
Első intézkedésként a diákpolgármester – egyetértésben az alpolgármesterekkel – elrendelte 2010. szeptember 24-én, pénteken 12 órától a tanítási órák azonnali felfüggesztését a Csabai Garabonciás Napok sikeres megrendezésében közreműködő pedagógusok és diákok, valamint a rendezvénysorozaton résztvevő fiatalok egy héten át tartó fizikai és szellemi megterhelésére való tekintettel.

diakpolgarmester_2010_01.jpg
diakpolgarmester_2010_02.jpg
diakpolgarmester_2010_03.jpg
diakpolgarmester_2010_04.jpg
diakpolgarmester_2010_05.jpg


2017.12.14.
17 alkalommal olvasva
2017.12.14.
20 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva