szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2011.01.28.  
1668 alkalommal olvasva
Megtörtént a felújított Sürgősségi Betegellátó Osztály műszaki átadása

A munkálatok a terveknek megfelelő ütemben haladtak, így 2011. január végén sor került a műszaki átadásra. Újra használható az új épület főbejárata is, amely a kivitelezési munkálatok ideje alatt zárva tartott.

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatásával megvalósuló, közel 513 millió forint összköltségű pályázat építési, felújítási munkálatai 2010. november 10-én kezdődtek. Ennek eredményeképpen átadásra kerültek a kórház Gyulai úti oldalán kialakított parkolók, elkészült az új épület akadálymentesített főbejárata, valamint a helikopter leszálló felőli bejárat.

Az újonnan kialakított helikopter leszálló felőli bejárat használatára január közepén 2 alkalommal is sor került, mivel baleseti sérülteket szállító helikopter érkezett a kórházba.

Az új csempeburkolatot és új ajtókat kapott földszinti műtők január közepétől újra üzemképesek.

Felújításra került a Sürgősségi Betegellátó Osztály tűzjelző-rendszere, valamint a orvosi gázellátó rendszer is megújult.

Az informatikai fejlesztések túlnyomó része lezárult, a röntgenhez szükséges szoftver beszerzése megtörtént.

Jelenleg az orvosi gép-műszer beszerzések vannak folyamatban.

A felújításnak köszönhetően összesen 175 000 ember életesélyei javulnak.

A munkálatokkal kapcsolatos aktuális információk megtalálhatók a Sürgősségi Betegellátó Osztály fejlesztésének honlapján.

A Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet vezetése, a kivitelező, valamint Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton is köszöni a kórházi szolgáltatásokat igénybe vevők, a lakosság és a közlekedők türelmét és megértését.


A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.


2018.04.27.
399 alkalommal olvasva
2018.04.06.
379 alkalommal olvasva
2018.03.21.
515 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
legtöbbet olvasott (múlt hónap):
RSS logo feliratkozás az RSS-csatornára feliratkozás
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2018 Vantara Gyula
parse time: 0.031seconds