Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2011.06.08.  
1181 alkalommal olvasva
Határtalanul Európában

Tőkés László a határokon átívelő kapcsolatok jelentőségét emelte ki a nemzeti összetartozás jegyében azon a sajtóbeszélgetésen, melyen Vantara Gyula, polgármester, országgyűlési képviselő, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület elnöke házigazdaként fogadta. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Zenei Fesztivál fővédnökségét is felvállalta.

Az erdélyi magyar politikus a hat napos program céljáról elmondta, hogy az elsősorban a határ menti kapcsolatok élénkítése, építése az európai regionalizmus keretein belül. Gratulált a vándortúra és zenei fesztivál szervezőinek a sikeres megvalósításhoz. A Körösök Völgye Natúrpark Látogatóközpontban a jelen lévőket honfitársaiként üdvözölte és elmondta, hogy mily nagy büszkeséggel töltötte el, amikor március idusán átvehette a magyar állampolgárságát igazoló oklevelet. Ezzel a június 4-ei trianoni emléknapra, a nemzeti összetartozás napjára is utalt kiemelve a túra és az ünnep szerencsés egybeesését, hisz a trianoni határokat a schengeni határok váltották fel. Azt is hozzátette, hogy a magyar-román megbékélés jegyében nem csak a magyar összetartozást, hanem a szomszédos népekkel való összefogást is ünnepelhettük ezen a napon, hisz a keresztény európai kultúrkör részeként összetartozunk. Azon kívánságának is hangot adott, hogy a turizmus, a kultúra, a gazdaság és a gasztronómia területén valósítsuk meg céljainkat. A püspök végül Isten áldását kérte Békéscsabára.


2017.10.16.
28 alkalommal olvasva
2017.10.16.
25 alkalommal olvasva
2017.10.16.
32 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.023seconds