szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2011.06.08.  
1490 alkalommal olvasva
Dr. Hende Csaba fóruma a Szent István-tervről

Vantara Gyula polgármester társaságában tartott civil fórumot június elején, Békéscsabán, a Phaedrában dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. A miniszter készséggel válaszolt a honvédséggel kapcsolatos kérdésekre, de valójában azért jött, mert olyannyira megragadták a Böjte Csaba Szent István-tervében leírtak, hogy úgy érezte, tennie kell valamit az „angyali idealizmussal” megáldott ferences szerzetes elképeléseinek megvalósításáért.

Dr. Hende Csaba a fórumot megelőzően elmondta, hogy többször járt már a megyében, hisz régóta elkötelezettje a honvédség és a civilek közti kapcsolat erősítésének, és nálunk működik az egyik legerősebb MATASZ szervezet. Lapunk kérdésére válaszolt arra is, mi igaz azokból a híresztelésekből, hogy újra bevezetnék a kötelező katonai kiképzést. Tájékoztatása szerint: 2004-ben a békeidejű hadkötelezettséget szüntették meg. Háború vagy annak veszélye esetén viszont a 18-40 éves férfiaknak részt kell venniük a haza védelmében. A miniszter jövetelének legfőbb célja azonban most a Szent István-terv ismertetetése volt.
Böjte Csaba terve három pillérre épül. Az első a Tündérkert program, amely nemes egyszerűséggel arról szól, hogy tegyük rendbe a Kárpát-medence településeit, tájait, a városokat, falvakat összekötő utak mentét, az elhagyott legelőket és letarolt erdőket úgy, hogy „szülőföldünk egy csodaszép park legyen”. A programban szerepel, hogy a munkaerőpiacról kiszoruló emberekre, családokra lehetne bízni egy-egy szakasz rendbetételét és karbantartását, így ők pénzt kereshetnének, és sokkal rendezettebb lenne környezetünk. A második pillér a roncsház- vagy szépház-program, amely az épített környezet, a roskadozó, romos épületek újjáépítését, felújítását tűzi ki célul, méghozzá úgy, hogy az érintett családok tagjait bevonva, az önkormányzatok, a vállalkozók, az állam és a civilek segítségével épülne emberhez méltó otthon a rászorulóknak. A harmadik pillér egy olyan Kárpát-medencét érintő népnevelési, népoktatási program, amely elsősorban praktikus ismeretekkel vértezné fel a mai világban nehezen eligazodó embereket, akik így nagyobb eséllyel állnának helyt a munkaerőpiacon.
– A romániai forradalom idején lehetetlennek látszott az, amire Böjte Csaba vállalkozott, de véghezvitte, és az emberek jóságára hagyatkozva ma is háromezer árváról gondosodik. A Szent István-terv a maga egyszerűségével olyan angyali idealizmust tükröz, ami csak a legnagyobbak idealizmusához, például Széchenyi Istvánéhoz fogható. A kormány az államot képes megújítani, de az országot csak a nemzet összefogásával lehet új pályára állítani. A Szent István-terv egy politikán túlmutató társadalmi mozgalom lehetőségét rejti magában. Hogy a terv valósággá váljon, annak feltétele, hogy Békéscsabán és szerte az országban legyenek olyan emberek, akiket magukkal ragadnak Böjte Csaba gondolatai, és készek tenni is ezért – fogalmazott dr. Hende Csaba.


2017.12.04.
26 alkalommal olvasva
2017.11.28.
44 alkalommal olvasva


parse time: 0.025seconds