Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2011.06.16.  
1260 alkalommal olvasva
Folytatódik a vállalkozások támogatása

Idén közel százan pályáztak a helyi mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéseinek és munkahelyteremtésének támogatására, közülük 67-nek ítélt oda 200 000–750 000 forintot a pénzügyi, gazdasági és városfejlesztési bizottság.
A város saját forrásból negyedik éve segíti a helyi mikro- és kisvállalkozások talpon maradását, fejlesztéseit, és az új munkahelyek megteremtését. Az első évben 10, a következőben 50, utána 45, idén pedig 46 millió forintot különítettek el erre a célra.
Eddig összesen 304-en pályáztak, közülük 239-en kaptak támogatást több mint 130 millió forint értékben. A válság miatt néhány nyertes visszalépett, azonban a nagy többség fel tudta használni az önkormányzati forrást. Idén prioritást élvezett a munkahelyteremtés, 30-an kaptak erre támogatást. Korábban vállalkozásonként egy új munkahely létesítését segítettük azzal, hogy az alkalmazott járulékainak megfizetését – 300 000 forinttól maximum 600 000 forintig – egy évre átvállalta a város. Ettől az évtől a járulékterhek mellett a bérekhez is hozzájárulunk havi 20 000 forinttal, de a járulék- és bértámogatás együttes összege egy foglalkoztatottnál legfeljebb 600 000 forint lehet. Egy vállalkozónál akár két új munkahely létrehozását is támogatjuk. Eltökélt szándékunk, hogy a munkahely-teremtési támogatás és a vállalkozók bérletidíj-kedvezménye mellett, a lehetőségekhez mérten jövőre is segítjük a mikro- és kisvállalkozásokat.
Az eszközbeszerzést, technológiai korszerűsítést a bekerülési összeg 50 százalékáig, mostantól legfeljebb 750 000 forinttal támogatja a város. Új elem, hogy ha az igényeltnél kevesebb hozzájárulást kap a vállalkozó, akkor nem kell megvalósítania a pályázatban szereplő teljes beruházást, csak azt, ami belefér a keretbe. Egyre precízebben és egyre többen pályáznak, ebben az évben négyszer akkora volt a támogatási igény, mint amekkora forrás a rendelkezésre állt.


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva