Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2012.02.16.  
2225 alkalommal olvasva
Világversenyek csabai résztvevőit köszöntötték Képgaléria

Szerdán délután, a városháza dísztermében köszöntötték Békéscsaba vezetői azokat a sportolókat és felkészítőiket, akik az év során világversenyeken vettek részt. A hagyományos élsportolói fogadásra a hófúvás és a versenyekre való felkészülés miatt nem tudott mindenki eljönni, így is örvendetesen sokan voltak, ami azt jelenti, hogy sportolóink több sportágban is ott vannak a nemzetközi élvonalban.

A díszteremben a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek, Gubik Petrának és Gulyás Attilának a műsora után Túriné Kovács Márta, az oktatási, közművelődési és sportosztály vezetője köszöntötte a megjelenteket, a versenyzők, edzőik és a sportvezetők mellett Vantarta Gyula polgármestert, Kiss Tibor alpolgármestert, dr. Ferenczi Attila tanácsnokot, dr. Szvercsák Szilvia jegyzőt és Köles Istvánt, a közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottság elnökét.

Hagyomány, hogy a rendezvényen díszvendéget köszöntenek, korábban többek között Ónodi Henrietta, Tóth Hajnalka, Hursán Zsófia, Ancsinné Laurinyecz Katalin, Skaliczki László és Gedó György voltak a meghívottak. Idén a választás Kovács Péterre, a Békéscsabai Előre NKSE edzőjére esett, aki Évszázad Kézilabdázója, 323-szoros válogatott, három olimpia résztvevője, világbajnoki ezüstérmes és sokszoros gólkirály, aki edzőként is letette már a névjegyét.

– A 2011. évi eredmények áttekintése során nagyon jó érzések fogtak el – mondta Kiss Tibor ünnepi beszédében – hiszen sportegyesületeink az olimpiai számokban egészen kivételesen teljesítettek. Hosszú-hosszú évekre kellene visszatekinteni ahhoz, hogy olyan fantasztikus eredményeket hozó nyarat említhessünk, mint amilyen a 2011-es volt. Baji Balázs az ostravai U-23-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmével olyan eredményt ért el, amilyet békéscsabai atléta ilyen szintű versenyen még sohasem. Márton Anita, ugyanezen a viadalon diszkoszvetésben a dobogó 3. fokára állhatott! Bohus Richárd úszó a belgrádi ifjúsági Európa-bajnokságon, 50 méter háton harmadikként csapott a célba. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által, 2011-ben Törökországban szervezett EYOF-on (azaz: Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) Makra Noémi tornász aranyéremmel gazdagította a tornászok eredménylistáját. Emberemlékezet óta nem volt békéscsabai sakkozó felnőtt világversenyen: a korosztályos világbajnok, Erdős Viktor viszont tagja lehetett a kinai vb-n végül 5. helyen végzett magyar nemzeti csapatnak. A nyári sikerek sorába tartozik Kurucz Georgina éremhalmozása is. A Speciális Olimpián szereplő tornász kislány minden számban, amiben csak elindult érmet tudott nyerni, köztük természetesen aranyat is. Az idén 30. születésnapját ünneplő József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület sportolói ismételten kiemelkedően szerepeltek, a három évtized alatt a világversenyeken már 147 érmet nyertek! 2011-ben a még utánpótlás korú kick-boxos Andó László „szállította” a megszokott meglepetést és igazán nagy sikert: a világbajnoki címet. Ugyancsak örömteli, hogy a Békéscsabai Előre NKSE három egymást követő esztendőben kiharcolta a nemzetközi kupában való indulás jogát, hogy a labdarúgók jó eséllyel küzdenek az élvonalba kerülésért, hogy a Békéscsabai Röplabda SE a 2011-es esztendőt az első helyen zárta a bajnokságban – sorolta a múlt évi eredménylistát az alpolgármester, majd hozzátette, hogy a 2012-es esztendő az Előre centenárium és az olimpia éve lesz, éve lesz: fantasztikus érzés lenne, ha minél több csabai versenyzőnek drukkolhatnánk a képernyők előtt a legnagyobb sporteseményen!

A fogadáson külön köszöntötték a nemrégiben hetvenedik születésnapját ünneplő Lukács Józsefet, a csabai versenytorna megteremtőjét, egykori szövetségi kapitányt, Marosvölgyi Károlyt, a Békéscsabai Előre egykori edzőjét, a Madách Utcai Fociiskola szakmai vezetőjét, és Baukó András masszőrt is, akit mindenki csak Tusiként ismer a sport világában, és aki már 48 éve szolgálja a centenáriumát ünneplő Békéscsabai Előrét!

A rendezvényen megemlékeztek azokról a sportolókról is, akik az elmúlt egy esztendőben hunytak el: Berczik Zoltán asztalitenisz-legenda; Cemann Ferenc, a békéscsabai atlétika egyik legkiválóbb edzője, a Békéscsaba Sportjáért kitüntetés birtokosa; Hankó Pál, a Békéscsabai Előre Spartacus tenisz szakosztályának, később önálló klubjának vezetője; Ondrejcsikné Zelenyányszki Judit, egykori kiváló tornász, a Szlovák Iskola testnevelője; Kováts Tibor, a Békéscsabai Diáksport Tanács volt titkára, a Békéscsabai Előre valamikori szakmai elnökhelyettese, a Békéscsaba Sportjáért kitüntetés birtokosa; Klembucz Ferenc, a Békéscsabai Előre női kézilabda csapatának, illetve a férfi kézilabda-válogatottnak az egykori gyúrója; és a február 14-én elhunyt Prohászka Zsolt, egykori megyei sportigazgató, megannyi csabai válogatott-mérkőzés szervező bizottsági tagja.

Egy másik hagyomány, hogy a sportolók, edzők, sportvezetők előtt is köszöntik azokat, akik múlt évben vehették át a „Békéscsaba Sportjáért” kitüntetést. Akadályoztatásuk miatt sajnos jelenleg egyikük sem tudott eljönni, ők a következők: Ancsinné Laurinyecz Katalin, valamint Böczögő Dorina két edzője, Bereczkiné Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál.

Az élsportolói fogadás meghívásának az volt a feltétele, hogy a sportolók az év során, világversenyen vegyenek részt. Ettől az elvtől csak egészen kivételes esetben tértek el a szervezők. A rangos névsort és eredménylistát klubonként közöljük.

Békéscsabai Atlétikai Club
Baji Balázs olyan eredményt ért el az U-23-as Európa-bajnokságon, amilyet békéscsabai atléta még sohasem: másodikként futott át a célon 110 méteres gátfutásban. Emellett rajthoz állt a felnőttek között a Dél-Koreában rendezett világbajnokságon, a párizsi fedett pályás Európa-bajnokságon, sőt meghívást kapott a londoni Gyémánt Liga-viadalra is. Mindemellett a kínai Universiadén 6. helyezést ért el. Balázs gőzerővel készül a londoni olimpiára, bízunk benne, valóra vállnak az álmai. Balázs békéscsabai felkészítője Medovarszki János szakedző.

Márton Anita dobóatléta Balázshoz hasonlóan kiemelkedően szerepelt az ostravai U-23-as Európa-bajnokságon: egy 3. és egy 5. helyezést szerzett. Érdekes, hogy a jobb helyezést a gyengébbik számában, diszkoszvetésben érte el. Az év során szerzett súlylökés-eredményei mindemellett nagy tapsot érdemelnek: a párizsi fedett pályás Európa-bajnokságon 5. helyezés, a Téli Dobó Európa Kupán 1. és 2. helyezés, az Universiaden 7. helyezés. S mindemellett még kiharcolta a részvételt a világbajnokságra is. Anita a legjobb magyar női súlylökőként a legfőbb várományosa a londoni részvételnek. Edzője Eperjesi László szakedző.

Madarász Viktória a Dél-Koreában rendezett világbajnokságon erősítette a magyar csapatot. Jelenleg olimpiai B-szinttel rendelkezik a női gyalogló, akinek komoly esélye van arra, hogy ő is ott lehessen Londonban. Edzője Tóth Sándor mesteredző.

Petrovszki Tibor ugyancsak a Dél-Koreában rendezett világbajnokságon szerepelt a magyar válogatott tagjaként.

Marton Mercédesz a Lille-ben rendezett ifjúsági világbajnokságon a 18. helyen ért célba a leány gyaloglók mezőnyében. Felkészítője Urbanikné Rosza Mária, az egykori kiváló, háromszoros olimpiai résztvevő gyalogló,

Kovács Barbara a tallini junior Európa-bajnokságon szerepelt, és a 16. helyen végzett. Felkészítője Germán Tibor.

Torna Club Békéscsaba
Makra Noémi felemás korláton aranyérmet szerzett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (az EYOF-on). Noémi felkészítője Unyatinszkiné Karakas Júlia és Unyatinszki Mihály.

Böczögő Dorina két világversenyen is volt 2011-ben. A berlini Európa-bajnokságon egyéni összetettben bejutott a fináléba, s ott a 17. lett. A tokiói világbajnokságon pedig tagja volt a 20. helyen végzett csapatnak, míg egyéni összetettben az 57. helyen végzett. Az idén januárban megrendezett tesztversenyen kvalifikálta magát a londoni olimpiára!

Lónai Hajnalka erősítette a Tokióban rendezett világbajnokságon 20. helyen végzett magyar csapatot. A két lány felkészítője Bereczkiné Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál.

Karácsonyi Lajos Vívó SE
Bohus Réka a kadet korosztály mindkét világversenyén jelen lehetett. A klagenfurti Európa-bajnokságon csapatban a 4. helyen végzett, de ott volt a jordániai világbajnokságon is a magyar válogatott színeiben, ahol egyéniben 10-ként zárt. Edzője Galli Zsolt vezetőedző.

Tóth Annamária, 2011-ben, az Oroszországban rendezett U-23-as Európa-bajnokságon, csapatban a 7. helyen végzett.

Békéscsabai Előre Úszó Klub
Bohus Richárd a Belgrádban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon 50 méter háton bronzérmet szerzett. Egész éves kiváló szereplése alapján lehetőséget kapott a rövidpályás felnőtt Európa-bajnokságon való indulásra, ahol 50 méter és 100 méter háton, illetve 50 méter gyorson állhatott rajtkőre. Annak ellenére, hogy ő volt a mezőny legfiatalabb résztvevője, 50 méter háton sikerült a legjobb 20 közé kerülnie. Felkészítője Szarvas János.

József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület
Hanicz Nelly a dublini kick-box világbajnokságon egyéniben 3., csapatban pedig 2. helyezést ért el.

Andó László: az utánpótlás korú kick-boxos a korosztályos Európa-bajnokságon két külön szakágban 3. helyezett lett, míg a Skopjéban megrendezett felnőtt világbajnokságon aranyérmet nyert.

Benedek Zsolt és Szabó László, 2011-ben K1-ben versenyzett. Az előbbi világbajnoki 5., az utóbbi világbajnoki 7. helyezett lett.

Opauszki Dávid: kétszeres korosztályos Európa-bajnoki aranyérmes.

Berczi Ábel: kétszeres korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmes.

Csák Bence: korosztályos Európa-bajnoki 2. helyezett. A kick-boxosok felkészítője Gregor László, Debreczeni Dezső és Hricsovinyi Károly.

Takács Barbara az ITF Taekwon-dosok korosztályos Eb-jén a győztes csapat erőssége volt, emellett szerzett egy egyéni arany- és ezüstérmet, valamint csapat formagyakorlatban egy 3. helyezést. Felkészítője Krajcsó István.

Zahorán Kitti a Shotokan szakágban két korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.
Felkészítője Farkas András V. danos mester.

További sportágak
Erdős Viktor sakkozó a csapat-világbajnokságon 5. helyen végzett együttes tagja volt, emellett Viktor a rapid Európa-bajnokságon szerzett egy 5. helyezést is.

A Békéscsabai Előre NKSE két sportolója vett részt világversenyen: Jasna Toskovics a Brazíliában megrendezett világbajnokságon a 10. helyen végzett montenegrói válogatott tagja volt. Gávai Szonja pedig a hollandiai junior Európa-bajnokságon 14. helyezett csapatot erősítette.

Kurucz Georgina, a Vandháti DSE tornásza az athéni Speciális Olimpián kétszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára (ugrásban és egyéni összetettben), emellett három alkalommal végzett a második helyen (gerendán, talajon és felemás korláton). Az Esély Pedagógiai Központ tanulójának – és a teljes magyar speciális tornász válogatottnak – a felkészítője, szakmai vezetője Hajdu László, a Torna Club Békéscsaba egykori edzője volt.

Szpisják Zsolt a 2011. évi, Kolumbiában rendezett U-20 labdarúgó világbajnokság egyik közreműködője lehetett a szép békéscsabai futball játékvezetői-hagyományok követőjeként.

Szenior korosztály
A Csaba-Lovas Íjász Kör történelmi íjásza, Bagdi Ferenc a Kőszegen megrendezett Európa-bajnokságon végzett az 1. helyen.

Vozár András a teremíjász Európa-bajnokságon – új összetett világcsúccsal – lett Eb-győztes. A klub vezetője, edzője Fabulya Attila. A 2011-ben 15 esztendős klub mára Magyarország legeredményesebb történelmi íjász egyesületévé nőtte ki magát.

Hajtman János, a horvátországi Porecben rendezett veterán vívó világbajnokságon korosztályában a 101 induló között a 40. helyen végzett.

A Békéscsabai Senior Úszó Egyesület három sportolóval képviseltette magát a jaltai szenior Európa-bajnokságon. Juhászné Tóth Margit 3-szor állhatott fel a dobogó 3. fokára (100 és 200 pillangón, 3000 méteres nyílt vízi úszásban), emellett szerzett egy 4. helyezést is (200 méter gyorson). Dr. Kocsor Ferencné és Pappné dr. Marik Sarolta egyaránt a 3000 méteres nyílt vízi úszásban indultak, s értek be együtt, hetedik-nyolcadikként a célba.

Az év békéscsabai legjobbjai
2008 őszén megalakult a Sportszakmai Tanácsadó Testület, a grémium megalakulásakor úgy határozott, hogy minden esztendőben megválasztja az év békéscsabai legjobbjait. Ez a sportszakma elismerése a jók között is a legjobbak számára. Döntésük alapján az év férfi sportolója Baji Balázs, a Békéscsabai Atlétikai Club Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutója. Az év női sportolója Márton Anita, a Békéscsabai Atlétikai Club Európa-bajnoki bronzérmes dobóatlétája. Az év legjobb utánpótlás korú fiú versenyzője Andó László, a József Attila Lakótelepi Tömegsport SE világbajnoki címet nyert karatékája. Az év legjobb utánpótlás korú lány versenyzője Makra Noémi, a Torna Club Békéscsaba Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon győztes tornásza. Az év csapata a Békéscsabai Röplabda SE, NB I-es női együttese. Az év edzője Pásztor József, a Békéscsaba 1912 Előre SE NB II-es labdarúgó csapatának edzője. Az év sportvezetője Lovas István, a 2012-ben 30. jubileumi évfordulóját ünneplő József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület ügyvezető elnöke. Az év támogatója 2011-ben a Békés Megyei Vízművek Zrt., amely évek óta anyagilag vagy természetben segíti a város sportegyesületeit, s állandó partnere az önkormányzatnak a különböző nemzetközi, illetve diák- és szabadidősport programok megrendezésekor.

2012_ev_sportoloi_01.jpg
2012_ev_sportoloi_02.jpg
2012_ev_sportoloi_03.jpg
2012_ev_sportoloi_04.jpg
2012_ev_sportoloi_05.jpg
2012_ev_sportoloi_06.jpg
2012_ev_sportoloi_07.jpg
2012_ev_sportoloi_08.jpg
2012_ev_sportoloi_09.jpg
2012_ev_sportoloi_10.jpg
2012_ev_sportoloi_11.jpg
2012_ev_sportoloi_12.jpg
2012_ev_sportoloi_13.jpg
2012_ev_sportoloi_14.jpg
2012_ev_sportoloi_15.jpg
2012_ev_sportoloi_16.jpg
2012_ev_sportoloi_17.jpg
2012_ev_sportoloi_18.jpg


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva