szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2012.04.02.  
1385 alkalommal olvasva
Vízünnep a Csaba Centerben Képgaléria

Tudatosítani a tiszta víz szerepének és védelmének fontosságát minden, de elsősorban a felnövekvő generációk tagjaiban – röviden ezek voltak a Csaba Center aulájában lezajlott Vízfesztivál fő célkitűzései. A számos érdeklődőt vonzó rendezvénnyel a Dél-Alföld legnagyobb víziközmű szolgáltatója, a Békés Megyei Vízművek Zrt. a közeli Víz Világnapja (március 22.) alkalmából idén is felhívta a figyelmet az egyre szűkösebb édesvízkészletek jó minőségének jelentőségére. Idén először olyan szervezetek is csatlakoztak az ivóvíz szolgáltatóhoz, amelyek szintén fontosnak tartják egyik legféltettebb elemi kincsünk, a víz védelmét.

- A vízkincset nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön – hangzott el a mai fesztiválon Nagy László megnyitó beszédében. A Békés Megyei Vízművek Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese után Vantara Gyula polgármester, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a Csaba Centerben az akkor már igen nagy számban összegyűlt vendégsereget. A város első embere szintén a tiszta víz kivételes jelentőségéről beszélt, amelyre legalább akkora szükségünk van, mint a levegőre, még akkor is ha víz nélkül valamivel tovább bírjuk. Ahogy fogalmazott: a víz olyan kincs, amelyért nagyon sokat kell küzdeniük azoknak, akik a világ szárazabb vidékein élve mindenkinél jobban tudják mit jelent a víz hiánya. Nekünk pedig, akik tiszta és ásványi értékekben gazdag vízkészletek közelében élhetünk, sokkal jobban kell figyelnünk közös kincsünk, vagyis a víz megóvására – tette hozzá. Vantara Gyula a korábban meghirdetett rajz- és kabalafigura tervezési pályázat nyereményeinek szétosztásában is segédkezett, amelynek eredményhirdetésére sokan már 10 óra előtt a színpad elé gyűltek.

A rajzpályázat legkisebbjei közül, vagyis az óvodások korcsoportjában Milák Mónika rajza végzett az első helyen, míg az alsó tagozatos iskolások között a Szeghalomról érkező Csizmadia Gergő műve bizonyult a legjobbnak. A gádorosi Sonkoly Alexandra a felső tagozatosok és középiskolások mezőnyében győzött, az ivóvíz-szolgáltató kabalatervezési versenyének első díját pedig a békési Dávid Marcell vihette haza. A fesztivál keretében minden pályaművet megtekinthetett a közönség, sőt a kiállítás még a holnapi napon is látható lesz a Csaba Center földszintjén.
Az idei Vízfesztivál különlegessége volt, hogy a Békés Megyei Vízművek Zrt. kezdeményezéséhez olyan szervezetek is csatlakoztak, amelyek a víz ünnepének alapvető céljaihoz igazodva érdekes játékokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal, vagy éppen ajándékokkal várták a családokat. A környezet- és természetvédő civil szervezetek (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és Zöld Csütörtök Természetvédő Kör) mellett a középiskolások körében népszerű KÖRF-TEAM, a vizes szakma utánpótlásáért tevékenykedő Vízmű suli és a Békéscsaba Szennyvíztisztításának és Csatornázásának Fejlesztése elnevezésű projekt is részt vett az eseményen. Szintén újdonság volt, hogy víz és környezetvédelem témakörben ismeretterjesztő előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők 11 órától, a bevásárlóközpont 3. emeleti, Piros termében, miközben a földszintre bevackolt a Bábika Játszóház kézműves foglalkozásai 14 óráig folyamatosan várták a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt. A fesztivál egyes állomásain matricát szerezhettek mindazok, akik részt vettek valamely közreműködő szervezet programjában, s az összegyűjtött – összesen öt matricáért – cserébe ajándékcsomag járt minden vízbarát érdeklődőnek. A legnépszerűbbnek végül a Zöld Csütörtök Természetvédő Kör roppant ötletes ajándékai, a kis papírpohárba ültetett magvacskák bizonyultak, amelyekről – kellő otthoni önözgetés után - csak napok múlva deríthető ki pontosan, hogy milyen növényt is tartalmaznak. Természetesen senki sem maradt szomjan a vízfesztivál forgatagának végigjárása közben, hiszen a Békés Megyei Vízművek Zrt. munkatársai folyamatosan gondoskodtak a friss csapvíz-utánpótlásról.

2012_vizunnep_01.jpg
2012_vizunnep_02.jpg
2012_vizunnep_03.jpg
2012_vizunnep_04.jpg
2012_vizunnep_05.jpg
2012_vizunnep_06.jpg
2012_vizunnep_07.jpg
2012_vizunnep_08.jpg
2012_vizunnep_09.jpg
2012_vizunnep_10.jpg
2012_vizunnep_11.jpg
2012_vizunnep_12.jpg
2012_vizunnep_13.jpg
2012_vizunnep_14.jpg
2012_vizunnep_15.jpg
2012_vizunnep_16.jpg
2012_vizunnep_17.jpg
2012_vizunnep_18.jpg
2012_vizunnep_19.jpg
2012_vizunnep_20.jpg


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva