szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2009.12.23.  
2865 alkalommal olvasva
Karácsonyi köszöntő Video

Ahogy közeledik az áldott ünnep összetéveszthetetlen varázsával, úgy lesz egyre hidegebb az idő, csattogtatja fogait a tél. Lelkünkben a melegség azonban egyre inkább szétárad, kiteljesedik. Várjuk az év legszebb, legszeretetteljesebb örömnapját.
Az egész éves feladatok, a mindennapok rohanását követően lassítani kell. Fel kell készíteni szívünket, lelkünket a közelgő Karácsonyra. Az ünnepet megelőző forgatagban, amikor sietünk, lökdösődünk, hogy beszerezzük a még hiányzó ajándékot, a pontyot a szentesti vacsorához, álljunk meg egy pillanatra.




Csodálkozzunk rá az utcán, a vásárokon terjengő sült gesztenye és forralt bor illatára, a fényfüzérrel díszített városra. Mosolyogjunk rá a velünk szemben sietőre, ezzel is arra késztetve őt, hogy visszamosolyogjon. Figyeljünk egymásra, fedezzük fel a legkisebb rezdüléseket is, melyek közelebb hoznak bennünket egymáshoz.
Álljunk meg egy pillanatra, és törekedjünk a szeretteinkkel való együttlétre. A közös készülődés még emlékezetesebbé teszi az ünnepet. A közösen elkészített mézeskalács íze egész más lesz, illata örök élményt ad gyermekeinknek, amit ők is továbbadhatnak eljövendő unokáinknak.
Álljunk meg egy pillanatra és vegyük észre, hogy a szent Karácsony nem csak egy ünnep, annál sokkal több, sokkal inkább érzés. A szeretet, az emlékezés, az együttlét élménye, ez az érzés különbözteti meg a hétköznapoktól. Meggyújtjuk a gyertyákat, emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk, gondolunk azokra, akiket szeretünk, de nem tudnak velünk lenni. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk, személyesen vagy gondolatban.
Álljunk meg egy pillanatra, és éljük át teljes szívvel az ünnepet. A szeretet óráiból őrizzünk meg morzsákat az eljövendő év hétköznapjaira, azért, hogy azokból is kicsit ünnepit, kicsit méltóságteljest varázsoljunk.
Álljunk meg egy pillanatra és érezzük át, hogy nem a fenyőfa alá helyezett, drága holmikat rejtő díszdobozok, hanem az egymás felé fordulás, a figyelem és a törődés a legfontosabb ajándék. Megelégedéssel tölt el mindnyájunkat, ha úgy érezzük, hogy tettünk egymásért valamit. Ez adja meg az ünnep igazi fényét.
Az együtt, az egymásért munkálkodás forraszt egybe családokat, közösségeket. Ez tette egy igazi, nagy családdá Békéscsaba városát is.
Álljunk meg egy pillanatra és jegyezzük meg, hogy aki nem csak önmagáért él az az ember egész évben ajándékként árasztja szét belső békéjét, melegét családja, szerettei, ismerősei és tágabb közössége körében.
A fentiek szellemében, szeretetteljes, áldott, békés karácsonyt kívánok Békéscsaba valamennyi polgárának!

Vantara Gyula


2017.12.11.
15 alkalommal olvasva
2017.12.04.
29 alkalommal olvasva


parse time: 0.025seconds