szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2010.01.06.  
1418 alkalommal olvasva
Nagyadózók köszöntése

A város legtöbb adót befizető cégeit, vállalkozásait köszöntötték január ötödikén a városházán.

A rendszerváltással egyidős a helyi adó rendszere, amely jelentős részben hozzájárul a város költségvetésének működéséhez. Békéscsaba több mint 7000 vállalkozása a tavalyi évben több mint 3 milliárd forint helyi adót fizetett be a város kasszájába. Ebből a legnagyobb tétel az iparűzési adó, melynek összege közel 2 és fél milliárd forint. Ha abból indulunk ki, hogy városunk költségvetésének fő összege bevételi oldalon 25 milliárd forint, akkor láthatjuk, hogy mennyire fajsúlyos tétel településünk életében a vállalkozások által befizetett adóforint.

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket hagyományos újévi fogadásunkon, melyet évről évre városunk legnagyobb adófizetői számára rendezünk. Az Önök vállalkozásainak otthont adó Békéscsaba polgárai nevében ilyenkor fejezzük ki tiszteletünket és köszönjük meg egész éves fáradozásukat.

Köszönetünket fejezzük ki a tisztességgel adózó vállalkozásoknak, hiszen adóforintjaikkal hozzájárulnak a város működőképességének fenntartásához, gyarapodásához.

Ezen felül Önök munkát adnak, bért fizetnek, családok megélhetését teszik lehetővé, ezzel részesei a város és a városlakók mindennapi életének
- kezdte köszöntőjét Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere.

A város első embere kiemelte, hogy a város fő célja a helyi kis-, és középvállalkozások támogatása, mely területen már konkrét lépések is megvalósultak. Ezen vállalkozások támogatása érdekében továbbra is mentesülnek a helyi iparűzési adó fizetése alól azon vállalkozások, melyek vállalkozói szintű adóalapja nem éri el az 1 millió forintot.

Békéscsaba önkormányzata továbbra is támogatja a vállalkozások fejlesztéseit, a befektetéseket, külön figyelmet szentelve a munkahelyteremtő, és megtartó vállalkozásoknak.


2017.10.16.
42 alkalommal olvasva
2017.10.16.
38 alkalommal olvasva
2017.10.16.
41 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.039seconds