szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2012.07.20.  
1387 alkalommal olvasva
Tisztelt Sportolók!

Gratulálok Önöknek és edzőiknek a londoni olimpiai részvétel alkalmából. Nagy büszkeség számomra, Békéscsaba polgármestereként, és békéscsabaiként, hogy ezen ünnepség alkalmából köszönthetem Önöket.

Had idézzem Banner Zoltán szavait: „Békés Megye az ország legmélyebben fekvő területe. Aki tehát innen indul, annak korábban kell kelnie, de ha jó tempót vesz, hamarább is ér a csúcsra. Hála Istennek, van erre példánk elég!”

Londonban nem kevesebb, mint öt békéscsabai egyesületben sportoló versenyzőnk képviseli majd városunkat. Ez az elmúlt időszakhoz képest – Sydneyben 2, Athénban 1, Pekingben 2 – mindenképpen komoly előrelépés, komoly siker.

Kedves Dorina! Önt már rutinos olimpiai résztvevőként köszönthetjük. Belép abba a szűk elitbe, amelynek megadatik, hogy két olimpián is képviselhetik Magyarországot. Gratulálok, és kívánom, hogy váljanak valóra Londonnal kapcsolatos álmai, továbbra is méltó követője legyen a fantasztikus csabai tornászhagyományoknak!

Kedves Viktória! Bár úgy tudom, régi a kapcsolata a Békéscsabai Atlétikai Clubbal, ám csupán pár éve tagja az egyesületnek. Köszönöm, hogy pályafutásának állomásaként városunk egyik legpatinásabb egyesületét választotta, s kívánom, hogy legyen legalább olyan sikeres, mint a klub korábbi nagy gyaloglói!

Kedves Anita! Inkább az a jellemző, hogy Békéscsabáról Szegedre igazolnak a sportolók, lám, ez olykor megváltozhat. Nagy örömünkre Ön már 5-6 éve békéscsabai sportolónak mondhatja magát. Úgy gondolom, hogy ez mind az Atlétikai Club, mind az Ön számára gyümölcsöző együttműködés. A szakemberektől azt hallom, hogy Ön nagyon sokra hivatott, nagyszerű eredményeket érhet el. Kívánom, járjanak sikerrel törekvései, már Londonból is boldog sportolóként térjen haza!

Kedves Balázs! Hónapokon át, versenyről versenyre figyeltük az eredményeket: megvan-e már az a bizonyos olimpiai A-szint. Tóth Sándor mesteredző mindig nyugtatgatott, nem kell aggódni, bizonyosan meglesz. De azért biztosan nagy kő esett le az ő szívéről is, amikor értesült arról, hogy valóban sikerült… Edzői, ismerősei, mint igazi békéscsabairól, lokálpatriótáról beszélnek Önről. Olyas valakiről, aki büszke a városára. Nos, a városa már most nagyon büszke Önre!

Kedves Richárd! A négy előbb felsorolt sportoló végig a szemünk előtt volt, jól tudtuk, esélyesek a londoni részvételre. Annál nagyobb meglepetés volt számunkra, laikusok számára, hogy Ön is teljesítette a kiküldetési szintet. A debreceni Európa-bajnokságon, a televízió előtt drukkoltuk végig valamennyien azt a bizonyos A-szintet 100 háton, valamint az Európa-bajnoki bronzérmet 50-en. No, az a hármas holtverseny az tényleg hihetetlen volt… Ricsi, kívánom, hogy legalább olyan sikeres pályafutása legyen, mint az eddig legnagyszerűbb eredményeket elért csabai úszónak, Szabados Bélának!

Természetesen jó utat, és nagyon sikeres szereplést kívánok Petrovszki Pálnak, Petyának, Dorina edzőjének, valamint Bökfi Jánosnak, az egykori olimpiai 4. helyezett sportolónak, a súlyemelő-válogatott korábbi edzőjének, jelenlegi szövetségi kapitányának is, aki immár harmadik olimpiájára készül!

Nagyon szurkolok Önöknek és nagyon büszke vagyok erre a sikerre. Köszönöm, hogy Önöknek köszönhetően a vidéki városok között ilyen előkelő helyet foglalunk el az öt olimpiai résztvevővel. Egyébként nem érmekben gondolkodom a szereplést illetően, hanem azt mondom, hogy ismételjük meg a pekingi szereplést. Ha pedig ennél is sikeresebb lesz a magyar csapat, nagyon boldog leszek.
Szívből gratulálok, és nagyon szurkolok Önöknek, a csabai résztvevőknek. Hajrá Békéscsaba!


2017.12.14.
17 alkalommal olvasva
2017.12.14.
20 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva