szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2009.04.27.  
1539 alkalommal olvasva
Ülésezett a MOB

A 2008-as pénzügyi beszámolók és jelentések, valamint az idei költségvetés elfogadása mellett a MOB évi rendes közgyűlése egyhangúan megszavazta, hogy a magyar csapat részt vegyen a 2010-es vancouveri téli játékokon, valamint tagjai sorába fogadta a Magyar Paralimpiai Bizottságot.

Április 25-én, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén beszámoló hangzott el az elnökség munkájáról, Schmitt Pál elnök köszöntötte Molnár Zoltánt, aki főtitkárként első ízben vett részt a közgyűlésen. Az elnök arra is utalt, hogy ugyan az előző esztendő példátlanul sikeres volt pénzügyileg, jelenleg a támogatók többsége kivár, bár több olyan cég is van, amely a nehézséges ellenére elkötelezte magát az olimpiai mozgalom mellett.

A vancouveri előkészületekről Regőczy Krisztina, az előkészítő bizottság vezetője és Kovács Tamás sportigazgató tartott tájékoztatást: a lényeg, hogy 15-20 fős csapatra számíthatunk, és a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak hála, immáron célként tűzhető ki a pontszerzés.

Rendkívüli napirendi pontként a küldöttek elfogadták Schmitt Pál előterjesztését: a közgyűlés a MOB tagjai sorába emelte a Magyar Paralimpiai Bizottságot.

A magyar sportért végzett kimagasló teljesítmények honorálásaként MOB-díjak átadásával zárult a MOB közgyűlése.


2018.04.27.
764 alkalommal olvasva
2018.04.06.
758 alkalommal olvasva
2018.03.21.
876 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
legtöbbet olvasott (múlt hónap):
RSS logo feliratkozás az RSS-csatornára feliratkozás
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2019 Vantara Gyula
parse time: 0.023seconds