szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2012.09.27.  
1725 alkalommal olvasva
Irodájában fogadta Chutarat Nakatont a Thai Nagykövetség kereskedelmi minisztertanácsosát Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere

2012. szeptember 26-án Békéscsabára látogatott Chutarat Nakaton a Thai Nagykövetség kereskedelmi minisztertanácsosa, aki két napon át városunkkal ismerkedett. A minisztertanácsos asszony érkezését követően udvariassági látogatást tett a Városházán, ahol Vantara Gyula, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármesterével négyszemközti megbeszélést folytatott.
A polgármester bemutatta a várost, a kulturális és gazdasági kapcsolatok felvételére tett javaslatot. A megbeszélés sikere, hogy Békéscsaba lehetőséget kap a személyes és szakmai kapcsolatok fejlesztésére, a befektetési lehetőségeinek bemutatására, és a már működő kulturális és diákcsere programok építésére.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere kifejtette, hogy a város megfelelő célpontja lehet a thaiföldi, Európában beruházni vágyóknak. Hozzátette, hogy az önkormányzat úgy, mint eddig, a jövőben is mindent meg kíván tenni a munkahelyteremtés érdekében.
Ennek előkészületében a város segítségére lesznek a nagykövetség munkatársai, a fejleményekről a békéscsabai önkormányzat tájékoztatást ad majd.


2018.04.06.
60 alkalommal olvasva
2018.03.21.
137 alkalommal olvasva
2018.03.20.
139 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
legtöbbet olvasott (múlt hónap): RSS logo feliratkozás az RSS-csatornára feliratkozás
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2018 Vantara Gyula
parse time: 0.032seconds