szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.01.26.  
1278 alkalommal olvasva
Újra Kerékpárosbarát Település címmel gazdagodott Békéscsaba Képgaléria

Csütörtökön délután tartották a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely cím átadó ünnepségét Tatán. A díjakat Holnapy László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának helyettes vezetője adta át. Békéscsaba a megyei jogú városok kategóriájában kapta meg a Kerékpárosbarát Település díjat.

A 40 benevezett település és 20 munkahely képviselője a Polgármesteri Hivatal dísztermében vehette át az elismeréseket.
A köszöntők után Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere tartott előadást „Kerékpáros fejlesztések Békéscsabán” címmel. Előadásában a város első embere elmondta, hogy az utóbbi 2-3 évben mintegy 820 millió forintot fordítottak a megyeszékhely és a szomszédos települések közötti kerékpárút-hálózat kiépítésére, többek között Békés és Békéscsaba összekötésére.

A 2010-es forgalomszámlálási adatok alapján, Békéscsabán a kerékpárral közlekedők aránya 29%-ot tesz ki. Ez országos és európai viszonylatban is igen magas, hiszen Magyarországon a kerékpárral közlekedők aránya átlagosan 10,6% (forrás: KSH), Hollandiában 30%, Dániában 20% (forrás: John Pucher, Transportation Quarterly, 98-1).

2013_kerekparosbarat_01.jpg
2013_kerekparosbarat_02.jpg
2013_kerekparosbarat_03.jpg


2017.12.04.
26 alkalommal olvasva
2017.11.28.
44 alkalommal olvasva


parse time: 0.025seconds