szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.07.26.  
2291 alkalommal olvasva
Gerendási Hársfesztivál Képgaléria

2013. július 13-án a III. Hársfafesztiválon mondott köszöntőt Vantara Gyula, országgyűlési képviselő, a Békés megyei 1. sz. választókerület elnöke Gerendáson.

A Csicsely tó melletti hangulatos sportpályán megrendezett eseményen délelőtt főzőverseny, kacsázó verseny és a Csaba Lovas Íjász kör bemutatja szórakoztatta a közönséget. Délután a Békéscsabai Jókai Színház „Monte Cristo grófja” című musical részletek előadása után, Vantara Gyula köszöntötte a megjelent 4-500 fős közönséget. „Sok ismerősöm gazdálkodik itt Gerendáson és sokan mások bejárnak dolgozni Csabára. Ezért, országgyűlési képviselőként fontosnak tartom, hogy a Békéscsaba környéki települések együtt fejlődjenek Békéscsabával. Együtt kell gondolkoznunk, együtt kell terveznünk és együtt kell építenünk a jövőnket. Együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön” – hangoztatta a megyeszékhely képviselője.
A köszöntő után Lengyel Zsolt, Gerendás polgármestere kívánt jó étvágyat a marhapörkölthez és ismertette az este hátralévő programját. A fesztivál sztárfellépője Péter Szabó Szilvia az a Nox együttes énekesnője volt.

2013_gerendas_harsfanap_01.jpg
2013_gerendas_harsfanap_02.jpg
2013_gerendas_harsfanap_03.jpg
2013_gerendas_harsfanap_04.jpg
2013_gerendas_harsfanap_05.jpg


2017.10.16.
38 alkalommal olvasva
2017.10.16.
34 alkalommal olvasva
2017.10.16.
37 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.031seconds