szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.08.01.  
1149 alkalommal olvasva
Fidesz: Az MSZP-nek nem biciklizgetnie, hanem kormányoznia kellett volna a szegénység ellen

A Gyurcsány-Bajnai-kormány veszélyes és szélsőséges politikája tömegek elszegényedését okozta. Kormányzásuk alatt tönkretették az országot és a magyar embereket. Az MSZP-nek nem biciklizgetnie, hanem kormányoznia kellett volna a szegénység ellen, ehelyett csak elmélyítette azt. Megduplázták a munkanélküliséget, az ország, a települések és a családok is eladósodtak. Százezreket taszítottak devizahitelekbe, uzsorakölcsönökbe. A baloldal veszélybe sodorta több százezer család otthonát és megélhetését.

Sorozatos megszorításokkal sújtották a magyar embereket: a fizetés felét elvitte a magas adó, a másik felét a rezsi. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség a gáz árát háromszorosára, az áramét kétszeresére emelte, a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat vett el, csökkentették a béreket és a családtámogatásokat. Amikor a baloldal szegény embereket és nyomort lát, akkor saját szélsőséges kormányzásának következményeit láthatja.

Ma is ugyanazok, ugyanazt a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikát erőltetik, amivel egyszer már tönkretették az országot. A magyar emberek helyett, ma is külföldi nagytőke és a bankok érdekeit szolgálják. Ha rajtuk múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést, elvennék a pedagógus béremelést, a magyar földet kiszolgáltatnák a spekulánsoknak, újra magas adókkal terhelnék a fizetéseket. Újra paktumot kötnének a bankokkal, csökkentenék a bankadót és újra a lakosságot terhelnék: csökkentenék a családi adókedvezményt, a minimálbért és a fizetéseket.

A Fidesz elkötelezett amellett, hogy folytassa a családok segítését; a rezsicsökkentéssel, családi adórendszer bővítésével és a devizahitelesek segítésével. Magyarország az elmúlt 3 évben talpra állt, pénzügyileg megerősödött, önerőből - külföldi segítség nélkül - törleszti a baloldal által felhalmozott brutális államadósságot. Ma az ország vezetése a magyar családok és vállalkozások mellett és nem a bankok és külföldi spekulánsok oldalán áll.


2017.12.14.
16 alkalommal olvasva
2017.12.14.
19 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva