Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.09.03.  
1032 alkalommal olvasva
Geotermikus hővel fűtik a medencéket

Jelentősen kisebb lesz a gázfogyasztás, ezzel csökkennek a közüzemi költségek is, s javul a szolgáltatások színvonala, így például a víz minősége is az Árpád fürdőben. Mindez a most befejeződött fejlesztés eredménye.

A péntek délelőtti, helyszíni, projektzáró sajtótájékoztatón Vantara Gyula kiemelte:
- Amikor a város átvette a fürdőt, az elsődleges cél az volt, hogy a békéscsabaiak kikapcsolódását, gyógyulását, sportolását szolgálja a létesítmény, s az üzemeltetés költségeit lehetőség szerint csökkentsük, az energiahatékonyságot növeljük. Ezt a célt szolgálta ez a projekt. Az 1920-as évek elején fúrt kutak teljesítménye az évek során jelentősen visszaesett, s a gázfogyasztás nagy költségeket emésztett fel. A felújítás után ez a helyzet megváltozott – hallhattuk a polgármestertől.
Vantara Gyula köszönetét fejezte ki a munkákban résztvevőknek, akik lehetővé tették, hogy a strand a beruházás ideje alatt is folyamatosan fogadhassa a vendégeket.

Mint megtudtuk, a földhő hasznosítása kiszélesedett, a fűtési rendszer hatékonysága javult, a termálkutak hozama stabilizálódott. A belső hőellátó rendszer átalakításával csökken a gázfogyasztás, hasznosítják a hulladékhőt, nincs szükség hideg vízre a gyógyvíz hőmérsékletének csökkentésére, így annak minősége is javul.
Az összességében 248 millió forintos beruházás támogatottsága közel 50 százalékos, 123 millió forint, a fennmaradó önrészt a város biztosította.

A beruházás során egyebek mellett új hőközpontot építettek ki, lecserélték a kazánokat és a radiátorokat, szivattyúkat telepítettek. A meglévő, két termálkutat felújították és korszerűsítették, ezáltal csökkent a gázfelhasználás, ugyanis a termálenergia szolgálja a medencék fűtését, a központi fűtést, a használati meleg víz előállítást, a légfűtést a sátorban, illetve a Jázmin Centerben.

Kiderült, ugyancsak jelentős vízmennyiség takarítható meg a termálvízhez hűtési célból kevert ivóvíz csökkentésével. Az energetikai rendszer korszerűsítése mellett a környezetvédelmet is jól szolgálja a beruházás, sőt a fürdő vendégei is örülhetnek, hiszen a gyógymedencébe immár nem ivóvízzel kevert, így lehűtött termálvíz kerül, hanem az eredeti összetételű, jobb minőségű gyógyvíz.

Kozma János, a fürdőt üzemeltető Békéscsabai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója arra emlékeztetett, hogy kollégáival Hódmezővásárhelyen láttak a most nálunk is megvalósult rendszerhez hasonlót, s ennek ismeretében nagy reményekkel fogtak hozzá az átalakításokhoz idén májusban. Az már most is ígéretes tény, hogy május vége óta a strandon nem kapcsolták be a gázkazánokat, nem volt fogyasztás, de a rendszer igazi próbája csak most, az őszi, téli hónapokban következik.

- A fejlesztés eredményeként bejelenthetjük, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben idén szeptemberben nem húzzuk még fel a sátrat, a szabadtéri medencék továbbra is használhatók. Szeptemberben jelentős kedvezményekkel tartunk nyitva, a háromórás belépőért egész nap igénybe lehet venni a szolgáltatásokat – közölte a jó hírt Kozma János.

Végezetül Zsadon Endre, a fürdő vezetője arról beszélt, hogy a beruházás alatt nem volt egyszerű a strand zavartalan üzemetetése, de most már minden jel arra mutat, hogy a fejlesztés beváltja a hozzáfűzött reményeket, s ezt a látogatók is tapasztalhatják. Az elsődleges szempont továbbra is a vendégek elégedettsége, az, hogy jól érezzék magukat az Árpád fürdőben, s minőségi szolgáltatást kapjanak.

forrás: Csabai Mérleg


2017.12.04.
26 alkalommal olvasva
2017.11.28.
44 alkalommal olvasva


parse time: 0.027seconds