szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.09.03.  
1572 alkalommal olvasva
Sportkonferencia Békéscsabán Képgaléria

Az ország minden részéből érkeztek pedagógusok arra az országos sport szakmai konferenciára, melyet augusztus 23-24-én rendeztek Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A Békés Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete és a Békés Megyei Diáksport Tanács által szervezett konferencia célja a mindennapos testnevelés bevezetésével kapcsolatos eddigi tapasztalatok kiértékelése volt.

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy közös felelősségünk az ifjú generációt nevelni, terelni, a virtuális létből visszavezetni a való világba. Ennek kitűnő eszköze a sport, mely megtanít csapatban játszani, s helyre tenni az ember egóját.
A városvezető azt is elmondta a konferencia résztvevőinek, hogy Békéscsabán a város erejéhez mérve kimagasló összeget, az éves költségvetés két százalékát, 3-400 millió forintot költenek a sport támogatására.

Laduver Ferenc, a Békés Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete elnöke elmondta, hogy megfogalmaznak egy állásfoglalást a rendezvény végén, amelyben összefoglalják a konferencia megállapításait, és azt eljuttatják a szaktárcához.

2013_sportkonferencia_01.jpg
2013_sportkonferencia_02.jpg
2013_sportkonferencia_03.jpg


2018.04.27.
583 alkalommal olvasva
2018.04.06.
584 alkalommal olvasva
2018.03.21.
700 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
legtöbbet olvasott (múlt hónap):
RSS logo feliratkozás az RSS-csatornára feliratkozás
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2018 Vantara Gyula
parse time: 0.028seconds