szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.09.13.  
2153 alkalommal olvasva
Jubilál a Csaba Metál ZRt. Képgaléria

2013. szeptember 12-én délután, a Fiume Hotel dísztermében ünnepelték a Csaba Metál ZRt. alapításának 20. évfordulóját. A rendezvényen a vállalat vezetői, munkatársai és partnerei mellett részt vettek a várost vezetők is.

Majoros Béla vezérigazgató, a cég alapítója ismertette a vállalkozás történetét, a főbb állomásokat és a jövőre vonatkozó terveket.

Vantara Gyula polgármester, országgyűlési képviselő méltatta a cég sikereit, példaértékű fejlődését és a munkahelyteremtésben elfoglalt vezető szerepét.
„Örömömre szolgál, hogy egy békéscsabai telephelyű vállalkozás mutat példát kezdeményezőkészségből, innovációból, tenni akarásból.
A Csaba Metál ZRt. óriási siker a tulajdonosoknak, az alkalmazottaknak, de siker nekünk, békéscsabaiaknak is. A 20 esztendős múlttal rendelkező cég magában hordozza mindazokat az értékeket, melyekre nekünk Békéscsabán, tovább megyek, Magyarországon nagy szükségünk van: a Csaba Metál egy egyszemélyes családi vállalkozásból vált regionális szinten is meghatározó munkáltatóvá. Eddig több mint 400 új munkahelyet hozott létre. Gratulálok a tulajdonosnak, és a munkatársaknak”
– mondta Vantara Gyula.

2013_csaba_metal_20_eves_01.jpg
2013_csaba_metal_20_eves_02.jpg
2013_csaba_metal_20_eves_03.jpg


2017.10.16.
42 alkalommal olvasva
2017.10.16.
38 alkalommal olvasva
2017.10.16.
41 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.028seconds