Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
Épített örökségek és kulturális hagyatékok megóvása
szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.10.25.  
1733 alkalommal olvasva
Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg a kolbászfesztivált Képgaléria

Csütörtökön megnyitotta kapuit a tizenhetedik Csabai Kolbászfesztivál. Felépült, és már az első napon benépesült a fesztiválváros. A megnyitóra eljött dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is, aki szerint a csabai kolbász méltón hívja fel a figyelmet arra, hogy gasztronómiában felülmúlhatatlanok vagyunk, és a magyar konyha a legjobb a világon.

Csütörtökön már délelőtt beindult az élet a sportcsarnokban és környékén. A sportcsarnokban a Csodák Palotája várta az érdeklődőket, az árusok kipakolták a portékáikat, és nem kevesebb, mint százharminc csapat gyúrt az ifjúsági versenyen. A szárazkolbászokat is csütörtökön minősítette a Buday Péter vezette zsűri, aztán este hivatalosan is megnyitotta kapuit a kolbászfesztivál. A megjelenteknek Hégely Sándor fesztiváligazgató, dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere, Izsó Gábor Békés polgármestere, Erdős Norbert kormánymegbízott, Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának igazgatója és dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárkamara Békés megyei elnöke mondta el gondolatait a kolbászfesztiválról.

– Isten hozott mindenkit Békéscsabán ezen a szép nyári estén! Van néhány küldetése a fesztiválnak, ebből az egyik – számomra talán a legfontosabb – az, hogy a gyerekeink örökítsék tovább a hagyományt, a disznóvágást, a kolbászkészítést, a mai napon ez úgy tűnik, teljesült. Célunk Békéscsaba városmarketingje is – rengetegen adnak hírt a kolbászfesztiválról, amelynek már tizenhét éve már stabilak az alapjai. Egyre többen foglalkoznak komolyabban is kolbászkészítéssel, mindezzel talán be is teljesítjük azt, ami fesztiválként a feladatunk – mondta Hégely Sándor.

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint ezekben a napokban különösen nagy az érdeklődés a kolbász fővárosa, Békéscsaba iránt, ahol a fantasztikus ízek mellett kiváló programokkal lesz kerek egész a fesztivál.

– A vidékfejlesztési minisztérium éppen a mai nappal indítja el azt a kampányát, amellyel a magyar élelmiszerekre kívánjuk ráirányítani a figyelmet. Célunk, hogy minél több ízletes magyar élelmiszert készítsünk, vásároljunk és fogyasszunk. A leghíresebb magyar kolbász, a csabai kolbász méltón hívja fel a figyelmet arra, hogy gasztronómiában felülmúlhatatlanok vagyunk, és a magyar konyha a legjobb a világon – szögezte le a miniszter.

Vantara Gyula polgármester emlékeztetett arra, hogy a csabai kolbász az elmúlt hónapban az elsők között kapta meg a hungarikum minősítést – a hírt hatalmas taps fogadta a Mokry sátorban.

– Boldog vagyok, hogy Békéscsaba egyik legfontosabb értéke így méltó helyre került. A hungarikummá minősítés nagyon fontos állomás a kolbász megismertetésében és a kistermelők megerősítésében. Hogy a kiváló magyar kolbászok közül a csabai elsőként nyerte el ezt a címet, jól mutatja a termék helyi támogatottságát, jól mutatja, hogy ez nem csak egy húskombinát, hanem rengeteg csabai család ügye is. Ebben a prémiumtermékben benne van a múltunk, a jelenünk és a jövőnk, a városunkban élő magyarok és szlovákok évszázados barátsága, hagyományainak, kultúrájának eszenciája. A kistermelői borokhoz hasonlóan a csabai kolbász is mindig, mindenkinél egy kicsit más, ahány ház, annyiféle kolbász. A csabai kolbász hírneve olyan lehetőség, amelyet ki kell és ki is fogunk használni – hangoztatta Békéscsaba polgármestere.

Izsó Gábor megköszönte a békési származású Hégely Sándornak, hogy idén Békés lett a kiemelt vendégváros, egyben invitálta is a jelenlevőket Békésre. Mint mondta, azzal, hogy itt vendégeskednek, szeretnék megmutatni magukat a megyének, az idelátogató rengeteg vendégnek mind kultúrában, mind gasztronómiában. A következő napokban 16 olyan program lesz, amelyet a békésiek szerveznek, a polgármester büszkén tette hozzá, hogy ezeket a békési civil szervezetek állították össze a kulturális központ irányításával.

– Köszönet illeti Vantara Gyula polgármestert és Hanó Miklós alpolgármestert, mert sokat tettek azért, hogy a csabai kolbász hungarikummá váljon – emeltki Erdős Norbert, és hozzátette: mindannyian büszkék vagyunk erre a címre. Hangsúlyozta azt is, fókuszálni kell arra, hogy az a minőség minden egyes terméknél meglegyen, amellyel hungarikum lett a kolbász.

Katona Ilona néhány adattal támasztotta alá, hogy a turizmus milyen sokat jelent Magyarországnak. Megtudtuk, hogy tavaly 22 millió vendégéjszakát töltöttek itt el a vendégek, ebből egymilliót a Dél-Alföld kereskedelmi szálláshelyein. A régió népszerű turisztikai terület, részben a termálvíznek köszönhetően, részben pedig azért, mert ez a hungarikumok hazája is. Ebből a régióból indult „hódító útjára” a makói hagyma, a szegedi paprika, a halasi csipke, és persze a csabai kolbász.

Dr. Kulcsár László elmondta, hogy a kamara örömmel vállalt fővédnökségi szerepet az élelmiszeripari és mezőgazdasági kiállításon és vásáron. Hozzátette, hogy a fesztivál nemcsak idegenforgalmi szempontból rangos esemény, hanem a magyar agrárium seregszemléje is. Elismerését fejezte ki a Békés megyei kiváló gazdáknak és agrárszakembereknek. A kamara féléves tevékenysége alatt stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal, ennek is köszönhető vívmány a kamarai kártya, amely sok vállalkozó számára kedvezményes beszerzést biztosít, és amelyből néhányat a fesztivál megnyitóján adtak át, egyet például Farkas Zoltánnak, a megyegyűlés elnökének, aki maga is gazdálkodik.

Katona Ilona felolvasott pár sort abból, hogyan írtak a fesztiválról a vajdasági Magyar Szóban: „A csabai kolbászfesztivál évről évre bizonyítja, hogy a csabai emberek büszkék a hagyományaikra, nem feledik a gyökereiket, négy nap alatt élhetővé, mások számár is vonzóvá, igazi csodává varázsolják az ország ezen részét.” A csoda tehát elkezdődött, sok-sok kolbásszal, versenyekkel, rangos megnyitóval, Pál Dénes, Demjén Ferenc és a Tankcsapda koncertjével. Vasárnap estig bárki részese lehet a csodának a kolbász fővárosában, Békéscsabán.

forrás: Csabai Mérleg

2013_kolbaszfesztival_megnyito_01.jpg
2013_kolbaszfesztival_megnyito_02.jpg
2013_kolbaszfesztival_megnyito_03.jpg
2013_kolbaszfesztival_megnyito_04.jpg
2013_kolbaszfesztival_megnyito_05.jpg
2013_kolbaszfesztival_megnyito_06.jpg


2017.10.16.
28 alkalommal olvasva
2017.10.16.
25 alkalommal olvasva
2017.10.16.
32 alkalommal olvasva


Békéscsaba Megyei Jogú Város
  • Vantara Gyula
    Szent István tér 10. I.emelet 4. ajtó.
    5600 Békéscsaba

    T (+36) 30 / 9454-698
Európai Unió
Kezdőlap Hozzáadás a kedvencekhez Nyomtatás Lap teteje
©2017 Vantara Gyula
parse time: 0.019seconds