szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2013.11.12.  
2192 alkalommal olvasva
Kétszázhuszonöt éves a posta Békéscsabán Képgaléria

A csabai postaállomás megnyitásának 225. évfordulóját ünnepelték a békéscsabai postai dolgozók és a meghívott vendégek 2013. november 11-én a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az ünnepi megemlékezésen az elmúlt 225 év történetének felidézése mellett, békéscsabai táncosok és énekesek, valamint a vállalat munkatársainak gyermekei szórakoztatták az eseményen résztvevőket.


Illin József, a Békéscsabai 1. Számú Postahivatal vezetője üdvözölte a megjelenteket – külön köszöntve a közreműködőket és meghívott vendégeket.

Vantara Gyula felidézte Omaszta Sámuel postamester emlékét, aki ugyanígy fogadhatta annak idején, 1788. március elsején az első postakocsit. „225 év egy egész nemzet életében is jelentős, Csabán pedig kevés olyan intézmény van, amely hasonló múlttal büszkélkedhet. A postahivatalok ma is a város integrált részei az egyes fiók-hivatalok ma is az egyes kerületek központját jelzik. A postások munkája ma is civilizációnk vérkeringése. Ezen gondolatokkal köszönöm Békéscsaba minden – aktív és nyugdíjas - postai dolgozójának precíz és következetes munkáját. Rájuk mindig lehet számítani. Kívánom, hogy a következő nagy évfordulón, a 250.-en is mindannyian itt legyünk és közösen ünnepeljük” – mondta Békéscsaba polgármestere.

Kónya István, a megyei közgyűlés alelnöke is a 225 éve történteket idézte fel, kiemelve az 1788-as esztendő kiemelkedő eseményei közül a Szentes – Arad – Nagyvárad út mentén létesülő postaállomások akkori jelentőségét, megyénk gazdasági fejlődésében betöltött szerepét.

A postatörténeti kuriózumokat felvonultató kiállítás november 19-éig tekinthető meg 10 és 18 óra között a Csabagyöngye Kulturális Központban.
A jubileum alkalmából könyv is megjelent „A csabai posta 225 éve” címmel a Munkácsy Mihály Múzeum kiadásában.

forrás: Csabai Mérleg

2013_posta_unnep_01.jpg
2013_posta_unnep_02.jpg
2013_posta_unnep_03.jpg
2013_posta_unnep_04.jpg
2013_posta_unnep_05.jpg
2013_posta_unnep_06.jpg
2013_posta_unnep_07.jpg
2013_posta_unnep_08.jpg
2013_posta_unnep_09.jpg


2017.12.11.
16 alkalommal olvasva
2017.12.04.
29 alkalommal olvasva


parse time: 0.027seconds