szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Vantara Gyulát megtalálja:
facebook
YouTube
Twitter
2015.03.18.  
1716 alkalommal olvasva
Nemzeti ünnepünkön csúfították el a FIDESZ- irodát

Március 15-én, este hat órakor egy hozzávetőleg húszfős társaság előre elkészített plakátokkal, kézzel írt papírokkal összeragasztotta a békéscsabai Fidesz-iroda ablaküvegét, illetve az iroda előtt található korlátot. A helyiség térfigyelő kamerája tisztán, pontosan rögzítette az eseményt, az akcióban résztvevők arca konkrétan felismerhető, éppen ezért nem volt nehéz rájönni, hogy az akció tagjai melyik politikai csoporthoz tartoznak. Az egyik jelenlévő egy közösségi oldalon megosztott néhány képet az eseményről, aki egyébként közszereplőnek számít, hiszen a békéscsabai önkormányzat Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságának külső tagja.

Körömi János Gézát az MSZP-EGYÜTT-DK-MLP indította önkormányzati képviselő-jelöltként.

Bizottsági tagként semmiképp nem etikus a vasárnapi cselekedete Körömi János Gézának, legfőképp azért, mivel két kiskorú is tartózkodott a társaságban. Ők milyen példát kaptak ettől az akciótól?
Fontos feladata a delegáló szervezeteknek, hogy elgondolkodjanak Körömi János Géza további bizottsági tagságán.

Mélységesen elítélem a nemzeti ünnepünkön történt cselekményt, azokat a felnőtteket, akik Petőfiék szellemiségét sutba dobva, gyerekeknek azt a példát örökítik, hogy a megoldás ilyen egyszerű: ha nem tetszik valami, nem kell párbeszédet gyakorolni, elég sötétedés után összecsúfítani annak a portáját, akivel nem szimpatizálunk.


Vantara Gyula
választókerületi elnök


2017.12.14.
17 alkalommal olvasva
2017.12.14.
20 alkalommal olvasva
2017.12.11.
22 alkalommal olvasva