szöveg kicsinyítéseszöveg nagyítása
Eredmények és célok
(az első oldal folytatása)
  • Békéscsaba Megyei Jogú Város egy 100 millió forintos összeg keretében felújítási munkálatokat végzett különböző intézményekben. Ez érintett bölcsődéket, óvodákat, közoktatási–közművelődési intézményeket, illetve a Tűzoltó Parancsnokságot. Tetőjavítással, nyílászárók cseréjével, illetve fűtéskorszerűsítéssel készítettünk fel néhány iskolát és óvodát az idei tanévre. Békéscsabának 87 millió forintjába került a felújítás. A további felújításokhoz közel 700 millió forintra lenne még szükség, ez azonban nem áll a fenntartó önkormányzat rendelkezésére. Az iskolák felújítására is pályáztunk, közel 550 millió forintból a 2-es számú Általános Iskolát újítjuk fel – a beruházás 2010 év végéig valósul majd meg.
  • A panelprogram célja, hogy a lakóházak energiatakarékosabbá váljanak. Ezeket a korszerű technológiával felújított épülettömböket a legkönnyebb észrevenni, hiszen nyílászáróikat, kazánjaikat kicserélték, külsejüket hőszigeteléssel vonták be, valamint korszerű energia-felhasználású fűtést próbáltak megvalósíta Békéscsabán már több olyan emeletes házat is lehet találni, amelyik részt vett a panelprogramban. ni. A fejlesztésekkel igazi színfoltjaivá váltak a városnak. Egy ilyen ház felújításának költségei igen magasak, viszont a közgyűlés kamattámogatással segíti a lakóközösségeket.
  • Akadálymentessé vált az Okmányiroda épülete. 10 millió forintnyi támogatásból és az önkormányzat 5 milliós saját forrásából megvalósult beruházással immár teljes körűen biztosított az egyenlő esélyű hozzáférés.
  • Befejeződött a békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet belgyógyászati tömbjének felújítási programja. A munka 2007 júliusában kezdődött és az eredeti elképzelést túlszárnyalva 2 hónappal korábban készült el. Ebben a felújított épületben 14 szakrendelő kezdhette meg a munkáját. A rekonstrukció tartalmazta a homlokzati nyílászárók cseréjét ill. hőszigetelését, az álmennyezetek cseréjét, a födém hőszigetelését és a teljes épületgépészeti– és elektromos hálózat felújítását. A tervezők igyekeztek a felújított részek szín– és stíluskiválasztását úgy alakítani, hogy a betegek és a látogatók komfortosan és otthonosan érezhessék magukat. A felújítások összköltsége 960 millió forintot jelentett, amiből 811 millió forint állami, 144 millió forint pedig önkormányzati támogatás volt. További fejlesztések a sürgősségi osztályon várhatóak, melyet az intézmény pályázati összegből szeretne finanszírozni.
  • Békéscsaba gazdaságának fellendítése érdekében gyümölcsöző nemzetközi kapcsolatok köttettek. Az elmúlt időszakban April H. Foley az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, Alex Brooking, az Ausztrál Államszövetség rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Ranjit Rae, India nagykövete is tiszteletét tette városunkban, hogy érdeklődjön befektetési – Békéscsaba szempontjából munkahely-teremtési – lehetőségekről. Mindhárom nagykövet tetszését elnyerte városunk, így a további együttműködés reményében bemutatkozási lehetőséget kínálnak Békéscsabának. Soha ekkora esélye nem volt még városunknak. Élünk vele.
  • A városi közgyűlés képviselők-testülete úgy döntött még 2007-ben, hogy támogatja a Békéscsabán élő 12 éves lányok méhnyakrák elleni védőoltását. Ezt a rendeletet 2009 januárjában felülvizsgálták, és az a határozat született, hogy a 12. életévüket betöltött, de 17. életévüket még el nem ért lányok számára is lehetővé teszik a hozzájutást a HPV elleni oltóanyaghoz.
  • A régi honvédségi szolgálati lakások felhasználásával szociális bérlakásokkal bővül Békéscsaba Önkormányzata.
  • Hamarosan megvalósul Békéscsaba régi álma, és egy komplex szórakoztató centrum épül a városban. A Kalandpark várhatóan számos látogatót vonz majd a megyeszékhelyre, emellett a helyben élők szórakozását, pihenését is szolgálja a nagyszabású létesítmény. Békéscsaba számára fontos, hogy olyan projektet készítsen, ami híressé, ismertté teszi a várost, számos turistát csábít a térségbe, és a helyiek elismerését is kivívja. 209 milliós támogatás és 228 milliós önerő biztosítja a fejlesztés megkezdését. A több mint 437 millió forint a Kalandpark létrehozásának első ütemét fedezi majd. A Kalandparknak három eleme lesz. Első lépcsőben az alap infrastruktúrát alakítják ki, a sétányokat, a túraútvonalat, a kerítést, a fogadóépületet, és a parkolókat. De ebben az ütemben építik meg a csónakázótavat, a szánkódombot és a gyerekek paradicsomát, a játszóparkot. A Kalandpark második eleme a kolbászfalu. A kolbászfaluban szálláshelyül legalább 20 apartman, rendezvénytér és egy 3 ezer négyzetméteres rendezvénycsarnok épül majd fel. A Kalandpark több szempontból is fontos a város számára, a szórakoztatás mellett munkahelyeket is teremt. A beruházás nem csak turisztikai szempontból fontos, új lehetőséget kínál a mezőgazdasági szektorban tevékenykedő gazdák életében, fellendítheti az ágazat stagnáló helyzetét.
Köszönöm, hogy velem tartottak és bízom benne, hogy a jövőben is együtt dolgozhatunk. Önökkel!

Tisztelettel:

Vantara Gyula



További aktuális eredmények, illetve célok:



vissza az első oldalra


parse time: 0.018seconds